Tegyél Jót! program

A Dr. Kemény Dénes által alapított Szülők Háza Alapítvány fő programja a Tegyél jót! Program egy olyan komplex program, amely állami gondozásban élő gyerekek számára nyújt segítséget. Az általunk szervezett élményprogramok szakmai és intézményi keretek között nyújtanak betekintést a gyerekek számára hétköznapi családok életébe. Mára alapítványunk a Tegyél Jót! Programban kb. 500 állami gondozott gyermekkel áll kapcsolatban.

Az intézmények ellátási színvonala nagyon eltérő, de az összességgel kijelenthető, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek életkezdése fokozott nehézséggel bír. Eszerint az intézményekből kikerülő gyermekek nagy arányban marginalizálódnak, lépnek a kriminalitás, bűnözés útjára, lesznek szenvedély és pszichiátriai betegek. A mélyszegénységben élő családok nagy arányban volt állami gondozott szülőkből állnak és a párkapcsolati kultúrát sem sikerül hatékonyan elsajátítaniuk, hogy sikeresen boldoguljanak az életben.

A változáshoz hatékony civil és állami összefogás szükséges, egy olyan mozgalom, amely eljut az állami intézményekbe és személyes kapcsolatok kiépítésével motiválja a gyerekeket a továbbtanulásra, személyes történetekkel példát mutat, lehetőséget biztosít a társadalom aktív tagjaival ápolható kapcsolatokat.

A Programban országszerte 20 gyermekotthonon keresztül 500 gyermekkel működünk együtt.

 

A program keretében a Szülők Háza Alapítvány szakemberek bevonásával (szociális munkás, szociálpolitikus, gyermeknevelő, bűnmegelőzési szakember, rekreációs szakember) önkéntes családokat toboroz, amely családok a szakemberek által előzetesen feltérképezett gyermekotthonokba látogatnak el és különböző sport, közösségi és élményprogramokat szolgáltatnak a gyerekeknek. Az önkéntesek bevonásánál szempont, hogy életútjuk mintául szolgálhasson, és vállalják a rendszerességet. Ennek érdekében a Szülők Háza Alapítvány önkéntes képzéseket tart, valamint élményfeldolgozó szupervíziót.

A program célja a gyermekotthonokban eltöltött idő segítése a gyermekek számára, az élményprogramokkal a családias légkör megteremtése, a motiváció, a kapcsolatteremtés más szociokulturális helyzetben lévő családokkal és gyerekkel.

Fontos kitörési pont a gyermekotthonokban élő gyermekek számára a tanulás, egy jó szakma megszerzése, valamint az emberi kapcsolatok megteremetésére való képesség elsajátítása. A Szülők Háza professzionális és önkéntes segítői személyes, rendszeres jelenlétükkel, példamutatásukkal ebben segítik a gyerekeket. Emellett fontos számunkra a nevelőtanárokkal való együttműködés, munkájuk megbecsülése mellett annak segítése, kiegészítése.

Említésre méltónak találjuk nevelőszülői kihelyezésekben történt közreműködésünket is.

Kapcsolat

1116 Budapest
Mélykút utca 7.

+36 (70) 321 5323

 

Kövess minket

Kövess minket

a Facebook-on!

Kövess minket

az Instán!

Tegyél jót  2016  |  Adatkezelési tájékoztató  |  Impresszum