Alapítványunk elsődlegesen élményprogramokat szervez az állami gondoskodásban élő gyerekek számára, a koronavírus által okozott rendkívüli helyzetben most máshogyan segítünk. Mivel a gyermekotthonok egyáltalán nincsenek felszerelve az otthoni tanuláshoz és a külvilággal való kapcsolattartáshoz szükséges informatikai eszközökkel, sőt helyenként az internetszolgáltatás is akadozik, a gyerekek számára nem volt megoldott az online oktatásban való részvétel. A nehéz sorsú családok nagy részében sincs digitális tanulásra alkalmas eszköz, így ezek a tanulók a jelenlegi helyzetben behozhatatlanul lemaradnának iskolatársaikhoz képest.
Közösségi adománygyűjtő akciót indítottunk “Digitális Angyal Program” néven azért, hogy a gyerekek számára összegyűjtsük, illetve megvásároljuk a tanuláshoz szükséges informatikai eszközöket. Az eddigi, rendkívül rövid időszakban közösségi pénzadományokból és felajánlásokból 156 tabletet, illetve számítógépeket adtunk át közel 8 millió forint értékben. Az eszközökből az intézményvezetőkkel történt konzultációk alapján viszünk a velünk évek óta kapcsolatban álló nevelőotthonokba, de jutott belőlük hátrányos helyzetű családok számára is. Újbudán a Humán Szolgáltató Központ számára 30 tabletet adtunk át, amelyeket ők fognak szétosztani a velük kapcsolatban álló családoknak. Győrbe 20 tabletet vitt Regős Judit, alapítványunk elnöke. Itt a Család- és Gyermekjóléti Központon keresztül hátrányos helyzetű családokhoz és gyermekotthonokba kerül majd az eszközökből.
A programba bekapcsolódott a Lenovo Magyarország, akik 100 tabletet ajánlottak fel, valamint Mága Zoltán, Polgár Tünde és családja, valamint a Kopp Mária Intézet munkatársai. Emellett sok magánszemély támogatta a programot kisebb-nagyobb összeg felajánlásával. Így összességében közel 600 kisgyermek digitális tanulását teszi lehetővé a “Digitális Angyal Program”.
Alapítványunk sem tud most személyes kapcsolatot tartani azzal a 300 gyermekkel, akik számára rendszeresen szervezünk élményprogramokat, De a digitális térbe költözve kapcsolatban maradhatunk és virtuális élményprogramokkal pótoljuk az elmaradt közös tavaszi rendezvényeinket.