OUR VOICE – A MI HANGUNK!

Az Erasmus+ európai uniós keretprogramon belül két projektet valósítunk meg 2023-tól, amelyekben mind a gyermekotthonban élő gyermekek, mind a velük foglalkozó szakemberek számára szervezünk nemzetközi képzéseket. 

OUR VOICE – A MI HANGUNK!

A projekt célja, hogy a gyermekotthonokban élő idősebb fiatalok képessé váljanak fiatalabb társaik segítésére, mentorálására.

A projekt során 24 fő hazai és külföldi, 15 és 20 év közötti fiatalt mentorképzésben részesítünk. Ennek köszönhetően képessé válnak arra, hogy gyermekotthonban élő fiatalabb, 14-16 év közötti társaikat – kb. 200 főt – segíteni tudják.

Külföldi partnereink Belgiumból (De Stuyverij VZW) és Romániából (Asociata Pro Agriensis Egyesület) támogatnak minket a megvalósításban.

A nemzetközi hálózatnak köszönhetően a háromszor 5 napból álló képzés Magyarországon (2023. szeptemberben), Romániában (2023. októberben) és Belgiumban (2024. novemberben) kerül megvalósításra, így a résztvevő gyermek már nemcsak a gyermekotthonok kapuit léphetik át, hanem lehetőségük lesz külföldre utazni, számos új élményben részesülni és „TegyélJót! nagykövetekké” válni.

Célunk, hogy a képzések révén nőjön a résztvevő fiatalok önbecsülése, önbizalma és tágabb közösségükben erősödjön az összetartozás és valahová tartozás érzése.

Kapcsolat

1116 Budapest
Mélykút utca 7.

+36 (70) 321 5323

 

Kövess minket

Kövess minket

a Facebook-on!

Kövess minket

az Instán!

Tegyél jót  2016  |  Adatkezelési tájékoztató  |  Impresszum