Milyen kicsike vagy!
A karjaim közt szinte elveszel.
Nehéz elképzelni, hogy egyszer nagy leszel.
Az előbb még bent voltál a pocakomban,
Most meg itt fekszel a két karomban,
Én pedig ámulok, hogy mennyire gyönyörű vagy.
Nézel rám azokkal a nagy,
Seszínű gombszemeiddel,

Mintha félnél ettől az új világtól,
De hidd el, nem kell.
Én vigyázok rád.
Ez az apró termet,
Puha kis fej,
Törékeny váz
Nem fog összetörni, ne félj,
Anya vigyáz.

 

Anya…
Ezt a bűvös szót kimondom újra, meg újra.
Anya…
Jaj, te kis parányi boldogsággombóc,
hogyan mondhatnám el neked?
Egy anya… Egy anya a Föld maga.
Termőföld, erdők otthona.
S a fák között ő az a madár,
Ki fészket épít,
Kukacot talál
Fiókáinak,

Egy anya a tengerben az az áradat,
Ami nem sodor el,
Hanem megtanít úszni,
Irányba terel,
S ha kell,
Hagy kapaszkodni
A szárazföldbe,
Mely szintén ő,
Egy anya a leglágyabb nyári szellő.

 

S én mi vagyok?
Igaz, az Óceán felől érkeztem,
De jeges fuvallat lett belőlem.
Nézd, két szemem szürke esőfelhő,
Ahogy idefentről záporoznak rád a könnyeim.
Látod?
Csak ártanék neked.
Nem lehetsz az enyém.
Meg kell értened.

Tudod…
Nekem nincsen senkim.
Vagyis…
Mostmár itt vagy te.
És mégsem, mert
Nem vihetlek haza az albérletbe!
Értsd meg, nincs kiságyad,
Nem voltam felkészülve,
Egyszer elmondom
Hogy volt ez a kilenc hónap,
De nem tartozik most ide.
Nem érted mit mondok igaz?
Nem baj.
Majd egyszer elmondom.
Idefentről olyan vagy,
Mint egy illatos, kis bonbon…

Annyira szép vagy!
Arcodon rózsák bimbóznak,
És az illatod…
Kifejlett rózsák sem érnek a nyomába.
És te bennem laktál eddig…
Ez nem lehetett hiába!


Hazaviszlek mégis!
Majd valahogy megoldom,
Semmi más nem érdekel már,
Innentől csak rád lesz gondom,
Szerzek pénzt,
És lakást,
Munkát,
Befejezem az iskolát,
És ha ez megvan,
Szerzek neked
Egy normális apukát!
Addig meg…
Eléldegélünk valahogy kettesben…
Abban a hideg, szűkös,
Ócska kis koszveremben?

Nem.
Ezt nem tehetem veled,
Hisz vigyázni akarok rád!
Miből lenne ennivalód,
Babakocsid, meg ruhád?
Ne haragudj rám.
Ezt neked nem tudom most megadni.
De egyet se félj kisfiam,
Mert nem fogom feladni!
Pénzt keresek,
Éjjel-nappal dolgozom serényen,
És meglátogatlak majd az intézetben.
Igen, nem lesz mindig jó ott.
De tarts ki, mert egy napon
Várni fog rád egy szép és gazdag,
Családi otthon,
Én várni foglak,
És mikor jössz, a karjaimat kitárom,
S boldogan élünk, míg meg nem halunk,
Mint egy igazi álom.


Igen, nem lesz mindig jó,
Amíg rám majd várnod kell.
De lesz értelme, megígérem,
Kérlek soha ne add fel!
Nehéz idők közelednek,
De állnunk kell a próbákat.

Kicsi fiam…
Mit mondanál,
Ha beszélni tudnál?
Kézzel-lábbal, kis öklöddel
Ugye tiltakoznál?
Mit mondasz a szemeddel?
“Ha szeretsz, engedj el!”
De nem lehet!
Az enyém vagy, én vagyok az anyukád!
Nem adhatod oda másnak
Az egyetlen kisbabád!
Annyit nevethetnénk együtt!
Még csak most születtél!
Hogy micsoda?
Mondjad, persze bátran, mit szeretnél?
Élni, igaz?
Úgy, mint bárki más…
“Ha szeretsz, engedj el!”
Ezért lennél hálás?
Űrhajós szeretnél lenni?
Ilyen messze vágyódsz tőlem?
Hát repülj.
És vidd magaddal a felelőtlen szívem.

Ne sírj.
Én se sírok.
Ez nem más, csak az eső.
Ahová te mész, ott vár rád egy napsütötte
mező.
Túl korán repülsz ki a fészekből,
Amit nem tudtam megépíteni
Neked.
Szállj, repülj,
S a csillagokig könyörgöm,
Ne állj meg!
Szállj hát,
Abban az anyajegyben a kisujjadon
Örökre ott leszek.


Itt az idő, bonts szárnyakat!
Jó utat!

Szeretlek.



PÁLHEGYI JÚLIA

2019.03.03.