Alapítványunk kiállítóként vett részt az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezésre került Autómentes Hétvégén. A program célja, hogy népszerűsítse a fenntartható közlekedési megoldásokat és arra ösztönözze a lakosságot, hogy próbálják ki a gépkocsihasználat mellőzésének alternatíváit.🚶‍♀️🛴🚲🚶‍♂️
Szeptember 21-22-én a Civil Korzón, ezen belül az Andrássy út és a Szív utca sarkán vertük fel a sátrunkat. Bemutattuk a tevékenységünket, így természetesen a Tegyél Jót! Programot is. A már jól ismert kreatív, kézműves foglalkozások, arcfestés és kézfestés mellett most egy mini KRESZ parkkal és sok más meglepetéssel is készültünk. A verőfényes őszi időben nagyon sok család jött az Andrássy útra sétálni, a napfény mellett élvezték a gyerekprogramokat, koncerteket és a sok ismeretterjesztő gyermek -és felnőttrendezvényt.
Mindkét napon meglátogattak bennünket a “tegyél jótos” gyerekek is. Ők is nagy örömmel használták a KRESZ parkunk minden járgányát a kisrollertől a bicikliken át a pedálos autókig, amelyeket a Schiller Autócsalád biztosított.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megtanítsuk a gyerekeket arra, hogy próbálják ki minél több módját a közlekedésnek, mert így együttműködésre neveljük őket annak érdekében, hogy a jövőben minden közlekedő megkapja a kellő tiszteletet, és biztonságban érezhesse magát. 

Share This