Minden évben februárban kezdődik és május 20-ig, az adóbevallás végső határidejéig tart az 1%-os kampány. Azaz azok a civil szervezetek, amelyek jogosultak az adózók adója 1%-ának a gyűjtésére intenzív reklámkampányba kezdenek, hogy őket válasszák, lehetőleg minél többen. Ki-ki szabadon eldönti, hogy mi az az ügy, amelyet támogatni szeretne és általában szimpátia vagy éppen személyes érintettség okán választja ki a kedvezményezettet, akinek a javára rendelkezik az adójáról.
Sajnos, az elmúlt években aztán mindig akad egy-egy botrány, ami elbizonytalanítja a potenciális adakozókat: előfordul, hogy a civil szervezet az eredeti tevékenységétől teljesen eltérő célra, feleslegesnek tűnő vagy éppen a vezetők magáncéljára használja fel az 1%-okból befolyt pénzt. Ez azért is szomorú, mert azok, akik adni szeretnének, elbizonytalanodnak és sokan inkább nem is rendelkeznek erről az összegről, nehogy valami rossz ügyet támogassanak vele. Pedig könnyen ellenőrizhető, hogy a támogatott szervezet mire használta fel a megkapott pénzt.
A Szülők Háza Alapítványnál fontosnak tartjuk, hogy az 1% adójukat adományozni szándékozók megbízzanak a szervezetünkben és úgy érezzék, valóban jó célra és jó helyre megy a pénz. Íme, bemutatjuk, mire költöttünk az 1%-okból befolyt összegekből 2018-ban:
– Elutazhattunk a gyerekekkel Bécsbe.
– Olyan vidéki gyerekeknek mutathattuk meg a fővárost, akik még nem jártak Budapesten.
– Nyáron több élménynapot tarthattunk, a gyerekeket két hétre elvihettük táborozni Verőcére.
– Együtt karácsonyozhattunk Pilisszántón.
– Eljuttathattuk a felajánlott ajándékokat, csomagokat a rászoruló családoknak.
2019-ben is folytatjuk a munkát, ehhez kérjük a te segítségedet is! Kérjük, ajánld fel adód 1%-át a Szülők Háza Alapítvány javára.