2023. március 7-én a New York-i ENSZ Székházban nagy sikerrel, teltházas részvétellel került megrendezésre az ENSZ Magyar Képviselete által szervezett „Gyermekgondozás és szülői támogatás a nők szerepvállalásának erősítéséért” című kísérőrendezvény az ENSZ Nők helyzetével foglalkozó bizottságának 67. ülésszakán belül.

A kísérőrendezvényről készült felvétel elérhető a következő linken: 

https://media.un.org/en/asset/k1w/k1wesie03d

A rendezvény moderátora Horváth Zsuzsanna nagykövet asszony volt, akinek köszöntőjét rövid előadások és kerekasztalbeszélgetés követte. Az előadók példákkal demonstrálták, hogy a nőket és családokat a gyermekek korai életéveiben támogató családbarát intézkedések és programok miként járulnak hozzá a társadalmi nemek közötti egyenlőség növeléséhez, valamint a nők szerepvállalásának erősítéséhez.

Az előadók közül a magas szintű tagállami tisztviselők és nemzetközi szervezetek munkatársai mellett a civil szektort Regős Judit elnök asszony képviselte a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány nevében.

Ms Aawatif Hayar miniszter asszony a marokkói Szolidaritásért, Társadalmi Integrációért és Családügyekért Felelős Minisztériumból a nők és családok támogatását szolgáló marokkói szakpolitikai intézkedésekről és tapasztaltokról beszélt, kiemelte a Szülők Háza Program adaptálásának fontosságát, jelezve, hogy a pilot program feltételei rendelkezésre állnak, és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb elkezdődhet a megvalósítás.

Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár úr előadásában a társadalmi nemek egyenlőségének elősegítését szolgáló magyarországi szakpolitikai intézkedéseket mutatta be.

Dr Chemba Raghavan, az UNICEF igazgató helyettese a gyermekek korai fejlesztésének jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a családbarát intézkedések elengedhetetlenek a gyerekek fejlődése szempontjából, és elismeréssel nyilatkozott a Szülők Háza Programról.

Felszólalt továbbá Patricia Cortes az ENSZ Nőkkel foglalkozó egységének (UN Women) vezető munkatársa, a nők jogai, a gyermekgondozás és a szülői támogatás kapcsolatának témájában.

Regős Judit elnök asszony előadása keretében bemutatta a Szülők Háza programot, különös tekintettel azon elemeire, amelyek a nők szerepvállalását, valamint a program külföldi adaptációját segítik. Elnök asszony előadását követőn számos érdeklődés érkezett a világ majdnem minden részéről, azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne bevezetni más országokban is a Szülők Háza Programot.

Bővebb információ a Szülők Háza Közhasznú Alapítványról: www.szulokhaza.hu

Bővebb információ az ENSZ Nők helyzetével foglalkozó bizottságának 67. ülésszakáról: https://www.unwomen.org/en/csw/csw67-2023