Június elején indította útjára dr. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója a Mobil Szülők Házát, amely ősszel folytatta útját, hogy országosan terjessze a Szülők Háza mozgalmat.
A fókuszban ezúttal a kisgyerekes családok álltak. Szeretnénk ugyanis ráirányítani a figyelmet arra, hogy a családok számára ma már rugalmasan, a szülők igényeihez mérten vehető igénybe a napközbeni a bölcsődei ellátás. Sőt, a szolgáltatás igénybe vételéhez támogatás is igénybe vehető, amely nagy segítséget jelent akkor, ha nincs lehetőség önkormányzati vagy vállalati bölcsibe íratni a gyermeket.

Szeptember 14-én délelőtt kreatív és kényeztető programokkal vártuk a győri családokat. A kicsik számára arcfestés, lufihajtogatás, kreatív foglalkozás volt a program, a szülők pedig pszichológus, grafológus, stylist tanácsadás és irodai masszázs szolgáltatásokat vehettek igénybe. A Mobil Szülők Háza színpadánn Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, családi tanácsadó tartott előadást  és bemutatott néhány jó gyakorlatot, többek között a győri Szülők Háza Központot. Judit vendége volt Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színművésze, aki két gyermekével érkezett.

Délben felpakoltuk a Mobil Szülők Házát…és irány Érd! Itt is a délelőtti gyerekfoglalkoztató és szülőkényeztető programokkal vártuk az érdeklődőket. Meglepetésként pedig eljött hozzánk Király Béla és csapata, akik showtánccal szórakoztatták a nézőket. Béláék már visszatérő vendégeink, több programunkon is részt vettek, mindig nagy öröm őket fellépni látni.
Regős Judit a színpadon beszélgetett Neményi Eszterrel, a Szülők Háza Alapítvány pszichológusával a bölcsidilemmáról: adjuk-e vagy sem a gyermekünket bölcsibe és ha igen, hogyan készüljünk fel erre a változásra? Itt is bemutattuk az érdi Szülők Háza bölcsődét, ahol a Szülők Háza kidolgozott programja szerint zajlik a gyerekek bölcsis élete.

Télire becsukjuk a Mobil Szülők Háza platóját, de tavasszal újra gurulunk tovább!