Idén első alkalommal kerül átadásra a gyermekvédelemben dolgozók elismerésére alapított Szent Antal-díj. 2018. november 22-én második alkalommal került megrendezésre a Tegyél jót! Gálaest, amelyre az előző évhez hasonlóan meghívást kaptak az alapítvány munkáját segítők, a partnerszervezetek képviselői, és természetesen idén is itt voltak a kedvezményezettek: a gyerekek. A Gálesten kösztöntő beszédet tartott dr. Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár úr, dr. Molnár Tamás, Újbuda alpolgármester,  Fűrész Tünde, Kopp Mária Intézet elnök asszony mellett Gigler Anita, a Rossmann Magyarország Kft. személyzeti vezetője, illetve dr. Herczeg Krisztián, Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatója. A Szülők Háza Alapítvány által létrehozott Szent Antal-díj 3 kategóriában került átadásra: Önkéntesek, Gyermekvédők és Támogatók. A díj létrehozásának célja az, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelmi munka társadalmi fontosságára és elismerje az ezen a területen dolgozók áldozatos munkáját. Önkéntes kategóriában díjazottjaink: Kapdebo Ágnes, Právicz Attila, Markowski Eszter és Böröczki Gábor Gyermekvédő kategóriában díjazottjaink: Kelemenné Kovács Erzsébet, Varga István, Kézi Lászlóné és Kézi László Támogató kategóriában díjazottjaink: Gigler Anita – Rossmann, Mága Zoltán, Győrffyné Molnár Ilona A programon több mint 25 állami gondoskodásban élő gyermek is részt vett, akik szavaltak, énekeltek, illetve idén először keringőt táncoltak a vendégeknek és vendégekkel. Az eseményről képek is készültek, ezúton köszönjük Markowski Eszternek és Böröczki Gábornak, illetve a youtube csatornánkon elérhető lesz a Gálaestről készült videó is.