Tegyél Jót! Nőnap alkalmából sok fontos üzenetet fogalmaztak meg meghívott vendégeink.
Regős Judit, Alapítványunk elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy a világon nagyon sok helyen még mindig valódi hátrányt jelent nőnek lenni. Mesélt a nőknek szóló ENSZ programokról, majd személyes élményeket osztott meg arról,mit jelent számára a női lét.
„Nőnek érzem magam természetesen minden pillanatban, de kiemelten, amikor a gyerekeim az anyukát látják bennem, vagy, amikor egy férfi szépnek lát, vagy amikor a nő társaim megdicsérnek. Mindannyiunk mások által tükröződve tapasztaljuk meg önmagunkat. Ezért is fontos, hogy legyen egy szilárd önbecsülésünk, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk: vagányan, szépen, gyerekekkel, a munkánkban. Ne engedjük meg, hogy torz tükrök miatt rosszul érezzük magunkat.” – mondta.
Kollányi Zsuzsi énekesnő, nem csak csodálatos, női energiával teljes dalával tette emlékezetessé az eseményt, hanem értékes gondolatait is megosztotta velünk.
Elmondta, hogy merjük megélni a nőiességünket, hallgassunk mindig a belső női megérzéseinkre, vállaljuk teremtő erőnket, kreativitásunkat. A férfi-nő kapcsolatát a táncból jövő hasonlattal jelemezte: a férfi finoman vezeti a nőt, megtartja, keretet ad neki.
A jelen lévő lányok csak úgy itták Zsuzsi szavait.
Szeress egészségesen programunk keretében Dr. Csatlós Éva szülész-nőgyógyász főorvos tartott ismeret terjesztő előadást a nőgyógyász munkájáról, hogy mikor mivel kell felkeresni a szakorvost. Természetesen szó esett a nemi úton terjedő betegségekről és a prevencióról is.
A program műsorvezetője Ocean, Alapítványunk Our Voice – A mi hangunk csapatának tagja volt.
A nap további részében Szépség Kuckónkban „szépülhettek” a gyerekek, valamint Ruha Börzén válogathattak a jó minőségű adomány ruhákból.
A nap meglepetés vendége Gájer Bálint volt, aki fantasztikus nőnapi koncertjével mindenkit elvarázsolt. Természetesen nem maradhatott el a lányok köszöntése sem. Bálint és az „Our Voice-os” fiúk együtt adták át a virágokat es a Nőnapi Neszsszer Gyűjtésre érkezett ajándék csomagokat.
Mert minden élet érték!