Szeretettel meghívunk a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány: A Nyúlon Túl – TegyélJót! Húsvéti Élménynapjára  

 

Hagyományunkhoz híven, idén is megrendezésre kerül húsvéti családi élménynapunk.

 

És, hogy mi is van a nyúlon túl?

 

 Alapítványunknak nagyon fontos, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekek is úgy élhessék meg az ünnepeket, mint egy családban, hogy ők is tovább vihessék a családi értékeket, hagyományokat. Öröm számunkra, hogy hosszú évek alatt programjainkon felnőtt egy új generáció, akiknek már átadhattuk ezt a tudást és érzést, amit most Ők is átadhatnak a kisebb gyerekeknek.

 

A hagyományok és a gyökereink megismerésében segítségünkre lesznek az Olajág Otthonok szép korú lakói, akik kedves húsvéti történeteikkel teszik meghitté a napot.

 

Tartsatok velünk Ti is a Szülők Háza Család Húsvéti Ünnepén!

 

 Immár hagyomány nálunk, hogy plüss nyuszikból, csibékből, az ünnephez kapcsolódó kedves ajándékokból készítünk kiállítást, majd a nap végén mindent a gyerekeknek ajándékozunk.

Járulj hozzá Te is a húsvéthoz egy csomaggal, húsvéti plüssel vagy bármilyen ünnephez kapcsolódó ajándékkal, vagy utald át nekünk az erre szánt összeget az alábbi bankszámlaszámra és mi beszerezzük:

CIB BANK: 10701087-69409866-51100005

 

Regisztrálj és vegyél részt az élménynapunkon, segíts a húsvéti ajándékok kiosztásában, éljük át együtt a Húsvét örömét!

 Regisztrálni a tegyeljot@tegyeljot.hu email címen lehet.

 

Időpont: 2024.04.02. kedd 11:00-15:00

Helyszín: Szülők Háza Kelenvölgy Családi Központ és Bölcsőde

Cím: 1116 Budapest, Mélykút utca 7.

 

 

Programterv:

11:00 – Ünnepi megnyitó a húsvét üzenetével, Regős Judit Szülők Háza Alapítvány elnök

11:20 – Beszélgetés a régi idők húsvéti szokásairól, a család értékeiről az Olajág Otthon szépkorú lakóival

11:50 – Meglepetés vendég

12:10 – Húsvéti tojásfestés

Pónilovaglás

13:00 -Sonka ebéd

14:00 -Húsvéti locsolkodás meglepetés vendégeinkkel

 

Egész nap lesz kézműveskedés és arcfestés

 

Mert minden élet érték!

Várunk szeretettel:

Szülők Háza Tegyél Jót! csapata