A család az, ahol szeretnek, ahol elfogadnak, ahol biztonságban érezheted magadat. A család az, ahol a hétköznapok csatáit is segítenek megvívni, hol egy öleléssel, hol hasznos tanáccsal, hol mellé állással.
A család az, ahol ér hibázni, akár még összeveszni is, de ahol az ember tudja, hogy mindig lesz kibékülés és azzal csak még több lesz a szeretet.
A család az, ahol elfogadjuk egymást úgy, ahogy vagyunk.
A család az is, ahol megszületnek a saját ünnepeink, tradicióink, ahol együtt ünnepel kicsi és nagy, anyuka, apuka, nagymama, nagypapa és a távolabbi rokonság.
A családi hagyományok pedig azok, amiket a gyerekek magukkal vihetnek a saját gyerekeiknek, amikor majd ők is szülők lesznek.
Vannak, akik vérszint alkotnak egy családot és rokonság útján és vannak, akik a szívükbe fogadták egymást. Ilyenek vagyunk mi is: a Szülők Háza Család, amely már több, mint 8 éve nő és nő, mert a szeretet összetartozás az ilyen. Minél többet adsz, annál több lesz belőle .
Idén is, a Nyúlon túl.. az igazi család hangulata érződött a Húsvéti Ünnepünkön, ahol a Szülők Háza „nagypapája” Nyári Károly, mint meglepetés vendég rögtönzött szívmelengető koncertet adott nekünk és természetesen meglocsolta a jelen lévő lányokat, asszonyokat, az Olajág Otthonok- ból érkező Szülők Háza Nagyik őszinte örömére.
Aliz Nyári Főangyalunk, angyali koncertjére egyaránt táncra perdültek kicsik és nagyok. Majd a tiszteletbeli nagymamák meséltek gyermekkoruk meghatározó húsvéti élményeiről, a gyerekek pedig bátran kérdezhettek tőlük.
Azután, ahogy az egy családban lenni szokott, a kicsik ki sem szálltak a nagyik öléből és már terveztük is a következő találkozót.
Meglátogatott minket Widad Brimo UN Youth Delegate of Hungary/ Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte is, aki saját családjának húsvéti szokásaiba is betekintést engedett nekünk.
Természetesen nem maradhatott el a tojásfestés és a tojáskeresés sem, amelyet idén az Our Voice- os fiataljaink vezettek. A kicsik nagy kedvencei a póni lovak is megérkeztek, Szentes Éva most is megállíthatatlanul póniztatta a gyerekeket.
A sonka evés után, zárásképen minden gyerek kiválasztotta a kiállításból az idei plüss nyusziját, amit természetesen haza is vihetett.