A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány 2022-ben konzultatív státuszt nyert az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában (UN ECOSOC), amely a fenntartható fejlődés gazdasági, társadalmi és környezeti kérdéseivel foglalkozik. A konzultatív státusz birtokában a civil szervezetek lehetőséget kapnak többek között az ENSZ rendezvényekbe való bekapcsolódásra, felszólalásra vagy írásbeli nyilatkozattételre, valamint saját események szervezésére is. A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány ennek köszönhetően 2023. április 25-én virtuális kísérőrendezvényt szervezhetett az ECOSOC New Yorkban megrendezésre kerülő, három napos Ifjúsági Fórumához kapcsolódóan.
Az online esemény célja az ifjúsági önkéntes és csereprogramok bemutatásán túl a fiatalokkal végzett önkéntes munka értékének tudatosítása volt. A rendezvény legnagyobb jelentősége abban rejlett, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni a döntéshozókat, az ifjúsági programok szakmai megalkotóit, az azokat megvalósító civil szervezetek képviselőit, és a programok főszereplőit, a fiatalokat.
A programot Nagy-Vargha Zsófia, ifjúságért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki fő üzenetként megfogalmazta, hogy “a fiataloknak szóló önkéntes és mobilitási programok lehetőséget teremtenek arra, hogy együtt tegyünk egy igazságosabb, egyenlőbb és fenntarthatóbb világ felépítéséért”.
A megnyitó után Regős Judit, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány elnöke ismertette a szervezet Tegyél jót! programját, különös tekintettel a fiatalokkal végzett tevékenységekre. Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója tartalmas és értékes beszámolót tartott az Európai Uniós ifjúsági programok felépítéséről és sokszínű lehetőségeiről.
Nagy örömünkre szolgált, hogy ezen a rendezvényen kerülhetett bejelentésre, hogy a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány az Erasmus+ KA 220 program keretében elindította a nemzetközi Our Voice elnevezésű projektjét, együttműködésben a belga De Stuyverij, valamint a román Asociatia Pro Agriensis Egyesülettel. A rendezvényen a partnerszervezetek vezetői is bemutatták a fiatalokkal végzett értékes munkájukat.
A közösen elindított projekt célja, hogy kevesebb lehetőséggel rendelkező, állami gondoskodásban felnövő fiatalok pszichológusok, coachok és trénerek segítségével mentori készségeket elsajátítva kortárs segítővé válhassanak, és a saját közegükben támogathassák a társaik beilleszkedését. A projektbe bevont fiatalokon keresztül számos hasonló helyzetben lévő fiatal hallathatja a hangját, elősegítve ezzel a társadalmi érvényesülésüket.
A rendezvény második részében a fiatalok kerekasztal beszélgetését hallgathatta meg a közönség. Kiemelkedő példaként jelen volt a középiskolás Kállai Oszkár Renátó, aki maga is gyermekotthonban nőtt fel, és a hátrányos életkezdése ellenére számos sikert tud maga mögött. Oszkár évek óta aktív résztvevője a Szülők Háza programjainak, melynek eredményeként 2022-ben elnyerte az Alapítvány Szent Antal-díját a “Mi hősünk” kategóriában. Célja, hogy a későbbiekben ő is gyermekotthont vezethessen, ezzel a motivációval vesz részt a nemzetközi projektben is.
Ahogy Regős Judit fogalmazott, “a fiatalokban rejlő rugalmasság és mobilitás mindannyiunk jövőjének záloga”. Ezt támasztotta alá az Európai Szolidaritási Testület önkéntes programjában résztvevő Valeria Juesas Lozano és Pálhegyi Júlia véleménye is, akik az önkéntes programok kapcsolat- és közösségteremtő erejét emelték ki, amelynek köszönhetően a fiatalok megismerhetik egymás kultúráját, szokásait, történelmét, így növelve az egymás iránti nyitottságot és szolidaritást. Offenbacher Csenge, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte egyenesen New Yorkból jelentkezett be a rendezvényre, mivel személyesen vett részt az Ifjúsági Fórumon. Csenge számára kiemelten fontos a vidéken élő fiatalok boldogulása, és mint elmondta, jelenleg is ennek megfelelően képviseli a magyarországi fiatalok érdekeit az ENSZ-en belül.
Az esemény az alábbi linken visszanézhető: https://fb.watch/k8PreJeOAA/