Idén április 16. és 18. között rendezték meg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) éves Ifjúsági Fórumát New Yorkban. A Fórum keretében április 17-én a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány is virtuális kísérőrendezvényt szervezhetett, ahol Magyarországon és Romániában élő, állami gondoskodásban lévő fiatalok is felszólalhattak.
A nagyszabású fórum minden évben globális platformot biztosít a fiatalok jólétét érintő kihívások megoldásairól szóló párbeszéd folytatásához, és egyedülálló színtérként szolgál az ifjúsági megoldások előmozdításához, valamint a fiatalok a gondolatainak, elképzeléseinek megosztásához. Alapítványunk idén már másodszor kapott megtisztelő lehetőséget arra, hogy a Fórumhoz kapcsolódó virtuális kísérőrendezvényt szervezzen.
Az “Our Voice Is Our Power” (A mi hangunk – a mi erőnk) című eseményünk fókuszában az állami gondoskodásban élő fiatalok felzárkózási esélyei és az őket célzó inkluzív gyakorlatok álltak, amelyek szerepet játszhatnak a szegénység felszámolásában. A kísérőrendezvényen bemutattuk az állami gondoskodásban élő fiataloknak szóló, nemzetközi "Our Voice – a Mi Hangunk" programot, amely Magyarország, Belgium és Románia együttműködésében valósul meg az Európai Unió támogatásával.
Nagy örömünkre szolgál, hogy az eseményen Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttei, Brimo Widad és Wettstein Annamária mondtak inspiráló köszöntő beszédet, amelyben hangsúlyozták az állami gondoskodásban élő fiatalok szerepvállalását elősegítő, esélyteremtő programok jelentőségét, amelyek az érintett fiatalok aktív bevonásával teremthetnek megoldásokat a befogadóbb társadalmak kialakulásához.
Regős Judit, Alapítványunk elnöke a magyarországi gyermekvédelmi rendszerről, valamint az állami gondoskodásban lévő gyerekekkel és fiatalokkal végzett munkánk alapvető megközelítéséről beszélt. Előadásában bemutatta továbbá az Erasmus+ program keretében megvalósuló, nemzetközi Our Voice programunkat. A beszéd során a támogatás, a bizalom, a biztonság és a képessé tevés fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy mindannyiunk felelőssége, hogy a gyerekek felé tisztelettel, megértéssel és törődéssel forduljunk, hiszen csak így érhető el, hogy a fiatalok a nehézségek dacára is egy előremutató életutat járhassanak be.
Dr. Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa érdekfeszítő előadást tartott a gyermekek jogairól, és a jogérvényesítés lehetőségeiről a gyermekvédelem területén. Mindezek mellett hasznos és gyakorlati példákat, jó gyakorlatokat ismerhettünk meg a gyermekek jogtudatosságánakfejlesztése területén.
Márton Zsuzsanna, a romániai Asociatia Pro Agriensis Egyesület elnöke ismertette az állami gondoskodásban élő fiatalok helyzetét Romániában, és izgalmas bemutatót tartott az Our Voice projekt romániai megvalósításáról.
A projekt belgiumi partnerszervezete, a De DStuyverij képviseletében Stefanie Deleu programvezető tartott érdekes előadást, amelyből hasznos tudást szerezhettünk a belga gyermekvédelmi rendszerről, valamint a szervezet különleges módszertanáról, amelyet a projekt során nemzetközi szinten is teszteltünk a résztvevő fiatalokkal.
Az előadások után a közönség egy összefoglaló kisfilmet is megnézhetett a programról.
A kísérőrendezvény egyik legjobban várt része a fiatalok részvételével zajló kerekasztal beszélgetés volt. A 24 fős nemzetközi Our Voice csapatból 4 lelkes fiatal mutatkozott be a közönségnek. A bemutakozások után minden fiatal rendkívül inspiráló módon megosztotta a szívügyét, amelynek képviseletét vállalta az Our Voice programban.
Kállai Oszkár Renátó felhívta a figyelmet a roma kisebbség védelmére, és elmondta, célja, hogy a jövőben, az az egyetemi tanulmányai után visszatérjen abba az otthonba, ahol jelenleg él, és helyben dolgozzon a gyerekekért. Célja, hogy mindig kiálljon az igazságtalanság ellen, és hangot adjon az elnyomottaknak és a kirekesztetteknek.
Kui Sámuel személyes tapasztalatairól beszélt a bullying témájában. A közönséggel megosztotta, hogy miután a bántalmazást bántalmazottként és bántalmazóként egyaránt megtapasztalta, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy fellépjen a bullying ellen, és fiatalabb társait is kölcsönös tiszteletre tanítsa.
Cosmin Istoc Grosu a kitartás, a motiváció és a tanulás jelentőségéről osztotta meg gondolatait, amellyel a legnagyobb akadályok is leküzdhetők. A testi hátrányokkal született Cosmin saját példáján keresztül szeretné megmutatni társainak, hogy a fizikai nehézségek ellenére is képesek lehetnek sikereket elérni az életben.
Szányel Dominika, Ocean, elmondta, a programon belül azt a fő gondolatot képviseli, hogy mindenkinek szüksége van egy teljes mértékben megbízható, támaszt nyújtó emberre, aki előítéletek nélkül jelen van az életében. A jövőben
szeretne gyerekekkel foglalkozni, és ezt a szerepet szeretné betölteni az életükben – mert hiszi, hogy minden ember megérdemli a megfelelő törődést.
Elmondhatatlanul büszkék vagyunk a programban résztvevő minden fiatalra, és ezúton is kívánjuk nekik, hogy minden álmuk váljon valóra.
A kísérőrendezvény az alábbi linken nézhető vissza:
https://www.facebook.com/szulokhaza.erd/videos/449843907404835