Átadták a Szülők Háza idei Szent Antal-díjait.
Jubileumi gálaesten idézte fel az elmúlt tizenöt évét a komplex családsegítő és szülőtámogató Szülők Háza mozgalom. A budapesti Benczúr Ház Kulturális Központban november 24-én tartott eseményen idén is Szent Antal-díjjal ismerték el a gyerekekért és a gyermekvédelemben dolgozók munkáját.
A mára nemzetközileg is elismert Szülők Háza mozgalmat 2007-ben hívta életre Regős Judit családi tanácsadó, szociálpolitikus azzal a céllal, hogy lehetőséget adjon a hátrányos helyzetű és a jobb módú családok találkozására, szorosabb együttműködésére, valamint javítsa a gyermekotthonokban élő gyerekek esélyeit.
Dr. Kemény Dénes, a magyar vízilabda válogatottal három olimpiai bajnokságot szerző szövetségi kapitánya, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy alapítóként büszke a szervezet tevékenységére, és hálás a gyermekvédelemben dolgozó nevelőknek és önkénteseknek, valamint a támogatók segítségért.
Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar családpolitika alappillére a családok segítése, amelyhez egyre több szervezet, mozgalom járul hozzá, közöttük is a szeretet, az alázat és a tenni akarás egyik kimagasló példájának számít a Szülők Háza.
Fülöp Attila gondoskodáspolitikai államtitkár hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem csak az állam, a civilszervezetek és az önkéntesek közösségi összefogásával működhet. Ez a közös munka a feltétele annak, hogy a legelszántabb gyermekvédelmi szakemberek munkája ne legyen kudarcra ítélve, és a napjainkban nem vér szerinti családban nevelkedő huszonháromezer gyerek, ha felnő, valóban befogadó környezetbe kerüljön.
Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke, a Postakürt Alapítvány elnöke elmondta, hogy örömmel fogadta be a Szülők Háza Gála eseményét, hiszen számára is nagyon fontos a nehéz helyzetben élők segítése.
Regős Judit arról beszélt, hogy a Szülők Háza közössége kezdetben negyven család nélkül nevelkedő gyereket fogadott be a segítő körbe, mára pedig ötszázra nőtt a számuk. Számukra rendkívül fontos bármilyen önzetlen, önkéntes támogatás, segítségnyújtás. Azért is alapította meg a Szülők Háza a Szent Antal-díjat, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvédelem fontosságára és elismerje az ezen a területen dolgozó hivatásos szakemberek és önkéntesek áldozatos munkáját. A díjazottakról az alapítvány kuratóriuma és a gyerekek döntenek annak alapján, hogy az adott évben kik tettek a legtöbbet a Tegyél jót! programban kedvezményezett gyerekekért és családokért.
Korábban a gyermekvédelemben dolgozó nevelők és civil segítők mellett többek között Mága Zoltán hegedűművész, Nyári Károly zongoraművész, valamint több cég, például a Lenovo Hungary, a GrandVision Magyarország, a Rossmann Magyarország kapta meg az elismerést.
2022-ben a Hivatásos gyermekvédő kategóriában Kovácsné Bárány Ildikó, főosztályvezető, Gyermekesély KIM, a Gyermekvédelemben dolgozók kategóriájában Iski Zsolt és Iski-Beréti Viola pedagógus házaspár, a Támogató kategóriában Bank Tamás, a Játékszín ügyvezető igazgatója és Lévay Viktória, színművésznő, az Önkéntes kategóriában Nyári Aliz énekesnő kapta a Szent Antal-díjat. Különdíjas lett Erdősi Ditte, a Szülők Háza Bölcsőde Hálózat és a Tegyél jót! program operatív vezetője.
A mi hősünk új kategóriájában állami gondozottakat díjaztak, Nagy Ticiánát, Nagy Emesét és Kállai Oszkárt a Mónosbéli gyermekotthonból figyelemre méltó kitartásukért, példamutató szorgalmukért.
A gálaesten bejelentették, hogy a Családbarát Magyarország programsorozat részeként elindították a Szülők Háza Adventi Hónapját, melynek fővédnöke Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. A Szülők Háza ennek során több helyszínen családbarát programokat, koncerteket, előadásokat, workshopokat, kézműves vásárokat szervez, valamit egy hosszú adventi hétvégére Kárpátalján élő családokat lát vendégül Budapesten, ahol így újra találkozhatnak egymással a háború miatt kettészakadt családok. Emellett az idén újra megrendezik a pandémia miatt korábban elmaradt kétnapos Tegyél Jót! Karácsonyt is, amelyen önkéntes családok karácsonyozhatnak együtt állami gondoskodásban élő gyerekekkel.