Miért fontos a család? 2021.01.04-én a Paletta című műsor vendége volt Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány alapítója és Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke.

Családügyi szempontból van ok a büszkeségre, ha visszatekintünk 2020-ra, hiszen rengeteg gyermek született, a házasságkötések száma pedig rekordokat döntögetett.

A Szülők Háza Alapítvány Kemény Dénes hozta létre, azzal a céllal, hogy az alapítvány szervezeti formában képviselhesse tovább a 2007 óta működő Szülők Háza mozgalom elveit és céljait. Az elsődleges cél az, hogy elősegítsék a nehéz helyzetben élők integrációját, erősítsék a befogadására a többségi társadalmat.

Később született meg a Tegyél jót! Ülj mellém!, ami egy olyan komplex program, amely állami gondoskodásban élő gyerekek számára nyújt segítséget társadalmi integrációjukhoz.

Regős Judit közlése szerint nagyon sok köszönet illeti a Kopp Mária Intézetet, hiszen számos programban működnek közre.

Igyekszünk a programokba beszállni a munkatársaknak köszönhetően például a tavaszi digitális oktatás alatt sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy néhány otthonbeli kisgyereknek át tudtunk adni tableteket a digitális tanuláshoz. A karácsonyi akciókban is általában részt szoktunk venni, idén is így volt, ugyanígy a kollégákkal együtt gyűjtöttünk és bízom benne, hogy pár kisgyermeknek örömet tudtunk okozni

– tette hozzá Fűrész Tünde.