Húsvét az újrakezdés, a megbékélés és a feltámadó jóság ünnepe.

Hisszük, hogy a jó szándék mindig győz – még akkor is, ha fájdalmak, csalódások érnek minket.

 

Mi is a megbocsátást, a bizalmat és a szeretet választjuk – és hiszünk benne, hogy mindig van feltámadás, újrakezdés, van remény egy szebb egy jobb egy igazságosabb világra.

 

A Szülők Háza egy nagy család, és mint minden családnak, nekünk is vannak hagyományaink. A húsvéti ünnep már több éve fontos része közösségi életünknek, ahol együtt ünneplünk kicsikkel és nagyokkal, idősekkel és fiatalokkal, támogatottakkal és támogatókkal.

Idén is így történt: több, mint 60 állami gondoskodásban élő gyermek ünnepelt velünk – Eger mellől Mónosbèlből, Girincsről, Budapestről, Törökbálintról, Csepelről. Velük tartottak azok a fiatal önkénteseink, akik maguk is a Tegyél jót! programban nőttek fel, és most már másokért dolgoznak.

A program fővédnöke dr. Koncz Zsófia, családokért felelős államtitkár volt, aki személyesen is részt vett az ünnepen, és kiemelte, milyen fontos a generációk közötti támogatás és a közösség ereje.

A nap a Szülők Háza Fejlesztőházban kezdődött Kamaraerdőn, ahol Zsidákovits Melinda, a ház vezetője mutatta be az intézményt. Majd érkeztek a Harley Davidson jótékony motorosai, hogy élményt és meglepetést hozzanak.

 

Motoros felvezetéssel imdultunk el a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba, ahol folytatódott a program: volt tojáskeresés, kisállatsimogató, pónilovaglás, húsvéti finomságok, miközben az idősek régi húsvéti emlékeikről meséltek a gyerekeknek. A locsolóvers-bemutató is sok mosolyt csalt az arcokra!

Az esemény zárásaként Nyári Károly jazzénekes és zongorista, a Szülők Háza “nagypapája” adott generációkon átívelő koncertet – együtt táncoltak és ünnepeltek kicsik és nagyok, és természetesen mindenkit meglocsolt!

 

Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt – a gyermekeknek, az időseknek, az önkénteseknek, támogatóinknak és mindazoknak, akik velünk együtt hisznek a közösség erejében és a feltámadó jóságban.

 

Mert minden élet érték!