Köszönjük az Origonak, hogy hírt adott rólunk:
„Legyél Te is nyári Mikulás” címmel jótékonysági programot indított a dr. Kemény Dénes és Regős Judit által létrehozott és működtetett Szülők Háza Alapítvány, mely a nehéz helyzetben élő családoknak és a családi támogatás nélküli, állami gondoskodásban élő gyerekeknek nyújt támogatást.
A gyermekek ügye mindannyiunk közös ügye, minden élet és minden gyermek érték. Ennek szellemében, valamint a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Szülők Háza Alapítvány egész évben folyamatosan lehetőséget biztosít azoknak a segítőkész, tenni akaró embereknek, akik segíteni szeretnének és szívesen bekapcsolódnak a nehéz sorsú gyermekek érdekében szervezett programokba.
Az idén nyáron először indult útjára a Nyári Mikulás program, mellyel nyári táborok, illetve a vakáció ideje alatt szervezett élményprogramok támogatására nyílik lehetőség. A projekt keretében a Szülők Háza Alapítvány egy másik kezdeményezése, a Tegyél jót! program kedvezményezett gyermekei és családjai nyaralását támogatja, hiszen számosnak közülük arra sincs módja, hogy eljusson a Balatonra. Ezúttal azonban az álom megvalósulni látszik, hiszen augusztus első hetében mintegy 60 gyereknek lesz lehetősége a Balatonon üdülni és tartalmas, emlékezetes élményekkel gazdagodni.
A teljes cikk itt olvasható: https://www.origo.hu/itthon/20210720-kemeny-denes-es-regos-judit-jotekonysagi-program.html?fbclid=IwAR2GUzvRecpmIlFa9fx1mInXC3VHB7NEX_OiZEd5I2CgupejnI3e19O-3L0