Alapítványunk alaptevékenységén túl, ami a családok és a család nélkül nevelkedő, állami gondoskodásban élő gyerekek segítése, mindig külön hangsúlyt fektet arra, hogy segítse az aktuálisan nehéz helyzetben lévő családokat is. 
A covid idején digitális bölcsődével és online tanácsadással , valamint az oktatáshoz szükséges online eszközökkel segítetettünk.
Amikor Ukrajnában kitört a háború , segélycsomagokkal és személyes programokkal, valamint digitális fejlesztésekkel segítettük a hazánkba menekült Ukrán családokat.
A KCSSZ- szel való együttműködésünk keretében, most külön hangsúlyt fektetünk az elhúzódó háború miatt egymástól elszakított kárpátaljai családok segítésére. Családegyesítő programokat szervezünk számukra.
Idén kiterjesztettük a Szülők Nemzetközi Napját a kárpátmedencei családok számára és megtartottuk a Szülők Kárpátmedencei Fesztiválját is.
Ezen kívül tréningeket tartunk a határainkon túl, öt országrészben élő gyermekvédelemben dolgozó szakemberek bevonásával és csere programokat szervezünk hátrányos helyzetű fiatalok számára.
A közösen megvalósításra kerülő programokról Regős Judit a Csíki Anyák Egyesülete Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége KCSSZ Sátorban mesélt.
Összetartozunk, minden élet érték!