Június 13 Paduai Szent Antal napja.

Szent Antalt a szegények és a gyermekek védőszentjének tartják. Alapítványunk éppen ezért nevezte el Róla 2018- ban alapított díját.

A Szent Antal Díj azóta minden évben ünnepélyes keretek között, a Szülők Háza Gálán kerül átadásra több kategóriában.

Elismerést kapnak a  hivatásos gyermekvédők, nevelők és nevelő szülők, önkéntesek, akik az adott évben sokat tettek a gyermekekért és cégek, akik adományaikkal és önkéntes munkájukkal támogatták Alapítványunkat.

A díjazottak személyéről a programjainkon résztvevő gyerekek is tesznek javaslatot. A döntést Alalpítványunk kuratóriuma és munkatársai közösen hozzák meg.

Az elmúlt években, több, mint 50 elkötelezett gyermekvédőt jutalmaztunk.

Mert minden élet érték!