Idén 500 állami gondoskodásban élő gyermek kapott ajándékot.
Magánemberek mellett neves színészek, művészek, cégek és intézmények álltak Alapítványunk Tegyél jót – Angyalprogram kezdeményezése mellé.
Immár 5. alkalommal csaltunk mosolyt az ajándékokkal, azoknak a gyerekeknek az arcára, akik gyermekotthonban élnek és karácsonykor sem viszik haza őket a szüleik. Az ajándékok átadására személyesen került sor az Angyaljárat segítségével, amelynek fő támogatója a Dermart Buda Klinika és a Lexcom Electrics Zrt. A járatot egy nagyszabású esemény keretében a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban indították útjára, ahol a gyerekeknek koncertet adott az Angyalprogram főangyala Nyári Alíz, Keszei Bori, a Magyar Állami Operaház énekese, Patocska Olivér és zenekara (Oliver From Earth), továbbá Lőcsei Attila (No Stress Band). Az eseményen megjelentek továbbá a Harley-Davidson motorosai is, akik szintén közreműködtek a járat elindításában. Három nap alatt 12 gyermekotthonba látogatott el az Angyaljárat.
Regős Judit: „A Szülők Háza Alapítványnak nagyon fontos a folytonosság, hogy nem csak karácsonykor segíti a gyerekeket. Bízunk benne, hogy az angyalok, akik részt vettek a karácsonyi programban, egész évben a gyerekek mellé állnak majd, hiszen 2022-ben is számos értékes programba lesz majd lehetőségük bekapcsolódni a gyerekek segítése érdekében”.
Nyári Alíz énekesnő elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy idén ő lehetett az Angyalprogram főangyala, hiszen számára nagyon fontos a családi értékek átadása és a szeretet. Hozzátette, hogy ha a jelenlétével és művészetével segíteni tudja a gyerekeket, akkor ez őt boldoggá teszi.
Dr Pónyai Katinka (bőrgyógyász főorvos, Dermart Buda Klinika tulajdonosa): „Lassan egy évtizede ismerem Regős Juditot és követem a Szülők Háza Alapítvány munkásságát. Örömmel álltam az Angyalprogram kezdeményezése mögé, mert fontosnak tartom a folytonosságot, továbbá azt, hogy ne csak karácsonykor segítsünk és a jövőben is szeretnék a gyerekek mellé állni. Az esztétikai orvoslás területén szerzett szaktudásommal és szemléletemmel szeretnék a gyerekek mellé állni és segíteni őket abban, hogy megtanulják, nem csak a külcsín, hanem a belbecs is érték.
Az eseményről készült fotók galériánkban megtekinthetők, amely folyamatosan bővül.