Vadászati Kiállítás

Vadászati Kiállítás

Szintén a Civilút Alapítványnak köszönhetően részt vehettek kedvezményezettjeink az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon jártunk. Négy gyermekotthon gyermekei és a Fészek Gyermekvédő Egyesület által delegált gyermekek és családok...
Kamaraerdei napközis tábor

Kamaraerdei napközis tábor

Idén először napközis táborba is vártuk az állami gondoskodásban élő, Tegyél Jótos gyerekeinket. A Kamraerdei Ifjúsági Parkban 6 turnusban vettek részt a gyerekek és a nevelőszülős családok a legkülönfélébb élményprogramokon. Volt íjászkodás, színház, koncert,...
Puskás, a musical

Puskás, a musical

“Győznünk kell az életünk árán is” Köszönjük a Civilút Alapítványnak, hogy jóvoltukból, 50 kedvezményezettünk élvezhette ma a Puskás, a musical kőszínházi bemutatóját. Az előadásra elkísért minket Dr. Tóth Frank 256 szoros válogatott vízilabdázó, aki...
Mobildonor akció

Mobildonor akció

Március elején újra digitális oktatás lépett életbe az iskolákban. A gyermekotthonokban élő gyerekeknek és nevelőiknek borzalmas nehezen telt az előző lezárás időszaka is, hiszen több otthonban még internet sincs, vagy nem elég erős ahhoz, hogy minden gyerek egyszerre...